Döntött a kormány, vagyis  1 milliárd 256 milliót utalnak Pécsnek a bontásra. A pénzt előzetes pályáztatás és kérvény nélkül folyósítja az önkormányzatnak a Belügyminisztérium.

Ennek fényében úgy tűnik, hogy sok-sok évtized után a végéhez ért a pécsi Magasház kálváriája, és szemünk előtt fog szintről-szintre porrá válni a hírhedtté vált monstrum. De mit is jelent ez az itteniek számára?

A Magasház mint a város egy szimbóluma a jelenben állva is a múltba tekint.  Nem merész azt állítani, hogy a város (ön)meghatározásának a része, mindenki viszonyul hozzá valahogy, vagy ami talán fontosabb, jelentéssel ruházza fel.

Láthatóvá teszi az egykori ambíciókat és vágyakat, de ugyanígy a kudarcokat is, a sok-sok próbálkozást egy olyan dolog megőrzésére, ami már végérvényesen csak a múltban létezik, mint valamiféle zárvány.

Megközelítés kérdése, hogy a Magasház önmaga paródiájává, tragédiájává vagy épp szatírájává alakult-e, de az megállapítható, hogy a jelentése és a jelentősége törést szenvedett el, amit azóta is egyfajta traumaként hordoz a város. A közösség kitartóan szerette volna állandó jelentéssel felruházni, elérni, hogy megint otthon legyen Pécsett.

Az épület, ami köré – a falakhoz hasonlóan – társadalmi-politikai párbeszédek is épültek, most úgy tűnik, hogy emeletről emeletre tűnik majd el: egy üres hely lesz. A jelentése meg szétszóródik majd a porral együtt, amit maga mögött hagy. Az emlékek és a dokumentációk maradnak, és újra meg újra történetek fognak születni róla, urbánus legendák: a város mítosza maga.

Érdekes lehet elgondolkodni azon, hogy vajon az emlékezés helye lesz-e a bontás után (is), vagy átadja a terepet valami újnak, amiben benne lesz minden tapasztalat, elképzelés és vágy. Vajon mi marad majd belőle? Nemsokára kiderül.

Hivatalos: van pénz, vagyis bontják majd a Magasházat